Sajtó

A VinCE Budapest 2012 sajtóanyagai

1.    Újra VinCE Budapest márciusban!
A VinCE 2010 és 2011 vendégei hónapok óta ostromolnak minket a kérdéssel: ugye lesz VinCE 2012-ben is? Hát hogyne lenne, mi is izgatottan várjuk, különösen azért, mert 2012 márciusában talán az eddigieknél is parádésabb mesterkurzusokkal kápráztatjuk majd el vendégeinket. A helyszín a már „megszokott” pompás Corinthia Hotel Budapest, az időpont pedig 2012. március 23-24-25-e. Pénteken a szakma képviselőit várjuk, hogy a kiállító borászatok és pálinkaházak legjobbjait kóstolják, szombaton és vasárnap pedig a szakma mellett az érdeklődő borimádókat is várjuk.
A jegykonstrukció egyszerűbb lesz, mint a korábbi években: egy Napi Kóstolójegyre feltétlen szükség lesz, a Kóstolójegy viszont később is bármikor bővíthető mesterkurzusjeggyel, amelyek kurzusonként 2000 és 6000 Ft között mozognak majd. A Napi Kóstolójegy szombatra vagy vasárnapra 8000 Ft / fő, és 11-től 20 óráig lehet vele kóstolni a kiállított borokat.
A pontos program és a mesterkurzusjegyek január 15-től lesznek elérhetők, addig érdemes biztosítani saját és barátaink helyét egy-egy kóstolójeggyel.

www.vincebudapest.hu

2.    Legenda a VinCE Budapest 2012-őn, idén is!
A VinCE 2010 résztvevői először kóstolhattak együtt Jancis Robinsonnal, a borvilág koronázatlan királynőjével. 2011-ben elhoztuk Warren Winiarskit, aki 1976-ban a történelmi jelentőségű borversenyen Cask 23 nevű borával maga mögé utasította a bordeaux-i grand cru borokat. 2012-ben folytatjuk a sztárok sorát, nem kisebb legenda érkezik hozzánk, mint maga Steven Spurrier, a bizonyos 76-os Paris Tasting szervezője, elnöke. Jelentősége óriási: ő tette az újvilágot a térképre. Steven Spurrier már akkor is a világ legnevesebb szakértői közé tartozott, azóta hírneve töretlen. Minden évben ő a Decanter World Wine Díj elnöke, tanácsadó a szingapúri légitársaságnál, továbbá ő a Christie’s aukciós ház boriskolájának az igazgatója.
Budapesten 10 nagyszerű cabernet alapú házasítást fog bemutatni mesterkurzusán Bordeaux-tól Chilén, Argentínán, Olaszországon, Dél-Afrikán és Spanyolországon át egészen Kaliforniáig.
A mesterkurzus 2012. március 24-én szombaton lesz 13.30-kor, ára 6000 Ft / fő. Fontos: a mesterkurzusjegy csak aznapra érvényes Napi Kóstolójeggyel együtt haszálható, ennek ára 8000 Ft / fő. A Napi Kóstolójegy a későbbiekben további workshop- és mesterkurzusjegyekkel tetszés szerint bővíthető (a részletes programot január 15-én tesszük közzé).
És íme egy kis érdekesség: az 1976-os kóstolót megfilmesítették, Steven Spurriert Alan Rickman alakítja:

www.youtube.com/watch?v=DYs0kblXToA

3.    A tokaji Gizella a “meztelen borok” közt
A VinCE 2011 egyik előadója volt Rowan Gormley, az angol Naked Wines (Meztelen Borok) internetes bokereskedés alapító tulajdonosa. A webshop egyik sajátossága a különös névadás oka, miszerint a vásárlók kendőzetlenül megosztják egymással a véleményüket a borokról a weboldalon, így nem marad más, csak a “meztelen igazság”. A VinCE 2011 keretében kispincészetek borait kóstolta Rowan és a közönség. A győztes három bor meghívást kapott a webkereskedés kínálatába. A belistázás meglehetősen lassan haladt, azonban az egyik bor, a tokaji Gizella Pincészet 6 puttonyos aszúja végre felkerült a kereskedés kínálatába. Nagyszerű látni, hogy a VinCE közreműködésével egy tehetséges, ám véges marketingbüdzsével rendelkező borász nemzetközi lehetőséget kap. Gratulálunk!

www.nakedwines.com/wines/gizella-6-puttonyos-aszu-2007.htm

4.    Furmintokkal Veronába
A VinCE Magazinkiadó és a Vinitaly szerződést írt alá a két rendezvény együttműködéséről. A hazai borászok számára számos lehetőséget kínáló csomag egyik legfontosabb része az a furmint mesterkurzus, amit a VinCE tart majd Veronában Európa egyik leglátogatottabb borkiállításán, a Vinitalyn. A Taste Ex…Press keretében a VinCE olyan borszaklapokkal tart mesterkurzust, mint a Wine Enthusiast, a Decanter vagy a Feinschmecker. A Furmint 10 arca című ültetett kóstolót Romsics László tartja majd.
A VinCE Magazin a Vinitaly sajtópavilonjában saját standdal lesz jelen, azonban az olasz vásár magyar képviselőivel azon dolgozunk, hogy a hazai borászok egy közös standon is megjelenhessenek boraikkal. A boros kiállítói hely kapcsán egyelőre az igényeket szeretnénk felmérni: kérjük, írjon nekünk, ha érdekelne Önt egy kedvezményes megjelenési lehetőség a világ egyik leglátogatottabb nemzetközi borkiállításán. Ez a lehetőség természetesen nemcsak furmintot készítő borászatoknak lenne nyitott, hanem az ország bármely magas minőséget hozó pincészete számára. Fontos információ, hogy a Vinitaly több mint 40 év után nagyot váltott: számos olyan intézkedést hozott, amit ugyan a helybeli polgárok nem üdvözölnek feltétlen lelkesedéssel, a kiállítás szakmaiságát viszont növeli (a szombati nap például kimarad, a kiállítás 2012-ben vasárnaptól szerdáig tart majd).

www.vinitaly.com


5.    A legrégebbi portói ház dédelgetett kincseit kóstolhatjuk
A Real Companhia Velha Portó legrégebbi cége, még I. Dom José király kartája nyomán alapították 1756-ban – azaz 255 évvel ezelőtt! Aki tudja, hogy a portói bor hogyan készül, az azt is tudja, hogy egyetlen pohár borban akár 100 év gyümölcse is keveredhet, a zamatok végtelen részletgazdagságát hozva létre. A VinCE Budapest egyik mesterkurzusán e legrégebbi portói borház első embere, Pedro Silva Reis avat be minket a portói csodavilágába. A Real Companhia Velha a Silva Reis család tulajdona, az elnök pedig maga Pedro, aki március 24-én Budapesten kóstol együtt mesterkurzusa résztvevőivel.
A VinCE Budapest boreseményre először vásárolja meg Napi Kóstolójegyét arra a napra, amelyik napon szeretne részt venni a rendezvényen. A Napi Kóstolójegy a későbbiekben bármikor bővíthető “helyjegyekkel”, azaz mesterkurzus- vagy workshopjegyekkel, amelyek 2000–6000 Ft között kaphatóak és csak a Napi Kóstolójeggyel együtt érvényesek. A mesterkurzus- vagy workshopjegy megvásárlása után további regisztráció nem szükséges.

www.realcompanhiavelha.pt

6.    Fürödjön Marylin Monroe kedvenc pezsgőjében!
Már Marie Antoinette is imádta, Marylin Monroe pedig kijelentette, hogy reggeleit egy pohár Piper-Heidsieck pezsgővel kezdi. Az 1785-ben alapított pezsgőház remekeit nemcsak celebritások imádják azóta is szerte a világban, hanem a szakma is óriási elismeréssel övezi: Régis Camus pezsgőmester (képünkön) számos más díj mellett elnyerte az International Wine Challenge “Az Év Pezsgőmestere” díjat 2002-ben, majd az elmúlt öt egymást követő évben (2007, 2008, 2009, 2010 és 2011)!
A VinCE Budapesten március 24-én a Hotel Corinthia Budapest báltermében az első mesterkurzuson, 9.30-kor magával a pezsgőmesterrel, Régis Camus-vel kóstolhatjuk a patinás pezsgőház pezsgőit néhány egészen különleges, ritka tétellel.
(A Piper-Heidsieck mesterkurzus ára 5000 Ft / fő, a jegy csak aznapra vásárolt Napi Kóstolójeggyel együtt érvényes, amely 8000 Ft / fő.)

www.piper-heidsieck.com

7. Földet rágcsált – most multimilliomos
A világ egyik legnépszerűbb bloggere kétségtelenül az orosz szülőktől Amerikában született Gary Vaynerchuk. A “boros fickó” (azaz a Wine Guy) tizenévesen szülei italboltjának kasszájában unatkozott és boros szakirodalommal múlatta az időt. A szigorú szülők és amerikai törvények miatt bort még nem ihatott, ezért ha egy cabernet franc földes jegyeire volt kíváncsi, cabernet helyett maradt a föld… Úgy látszik, a tudás elsajátításának ez a sajátos módja hatékony, ugyanis a nagykorúvá vált Gary beindította videoblogját, a Wine Library-t, amely pillanatok alatt a világ legnézettebb boros blogja lett napi 80 000 nézővel! Érdemes rákeresni Gary videóira a You Tube-on is, elképesztő előadásmódja van. Az f betűs szót gyakran használja, de mindig csak akkor, ha helyénvaló.
A bor mellet másik szerelme a közgazdaságtan, amelybe olyannyira belezúgott, hogy videoblogját abbahagyta (bár Facebook-oldalán gyakran írja, hogy mennyire hiányzik neki) és könyveket ír, közdazdasági témájú előadásokat tart. Különösen fontos szerepet kap írásaiban a közösségi média és az internet szerepe. Gary Vaynerchuk mára a világ egyik legbefolyásosabb embere és márciusban “koccinhatunk” vele! Azért az idézőjel, mert Gary fizikálisan nem lesz itt, New York-i stúdiójában kóstol majd, a közönség pedig Budapesten, a Corinthia Hotel Budapest báltermében. Az élethű élményt professzionális technika és óriási kivetítők teszik teljessé, az előadást pedig a szervezők többször lepróbálják, hogy a mesterkurzus során minden zökkenőmentesen történjen. Lehet majd kérdéseket feltenni, és persze vele együtt kóstolni. Ilyen egy igazi blogger előadása… A borkósolós mesterkurzus vendégei jegyük mellé megkapják Gary Vaynerchuk legújabb könyvét is, melynek címe Thank You Economy.


További információ:
Németh Ágnes - nemeth.agnes@vincemagazin.hu
Peller Ágnes – szervezes@vincemagazin.hu